Kocsis Attila
|
Életstílus-adatbázis: A
mesterlövész-marketing
Magyarországon hamarosan
egy "új" eszközzel gazdagodik a marketing, és azon belül is
elsősorban a BTL fegyvertára. Az első magyarországi életstílus adatbázisról
Kocsis Attila a Consumer Data Kft. ügyvezető igazgatója beszélt a BTL.hu-nak.
A Consumer Data 1998-ban alakult
Lengyelországban, majd a tavalyi évben kezdte meg működését Csehországban
és Magyarországon. Fő tevékenysége mindenütt az életstílus-adatbázis létrehozása,
karbantartása és az adatok értékesítése, Lengyelországban ezen kívül adatbázis-menedzseléssel
kapcsolatos feladatokat is vállalnak. Az adatbázis alapvetően háromféle
információt tartalmaz. A más, hasonló jellegű szolgáltatásoknál is megkövetelt
demográfiai adatok (név, cím, életkor) mellett információkat tartalmaz
a márkahasználattal és a márkapreferenciával kapcsolatban, illetve a harmadik
fő csoportot az életvitellel, érdeklődéssel, vásárlási szokásokkal, általános
anyagi, és családi háttérrel kapcsolatos kérdésekre adott válaszok alkotják.
A bekerülő személyeket előzetesen semmilyen módon sem szűrik, az egyetlen
feltétel a kérdőív kitöltése és visszaküldése, hiszen a cég célja egy
olyan adathalmaz létrehozása, amely még a célcsoportokra történő legyűjtés
után is tartalmaz megfelelő mennyiségű célszemélyt egy sikeres kampány
végrehajtásához. Az adatbázis nagyságrendjéhez a lengyelországi adhat
támpontot, amely jelenleg százötven-ezer magánszemély adatait tartalmazza.
Ennek ismeretében a cég Magyarországon is minimálisan a százezres nagyságrendet
szeretné elérni.
A kérdőíveket elsősorban postai úton vagy, a nagy sajtóorgánumokban -főként
hetilapokban - juttatják el a célszemélyekhez, de esetenként, más adatbázisok
felhasználásával perszonalizált formában is elküldhetik, közvetítő médiaként
pedig az internetet is felhasználhatják. A kitöltést és visszaküldést
különböző módokon kívánják ösztönözni. Ennek egyik eszköze maga a megszólítás,
amely a kérdőív kitöltéséből előnyöket igyekszik kommunikálni a fogyasztó
felé: például a válaszadás segít abban, hogy olyan termékek készüljenek,
amelyekre tényleges, vásárlói igény mutatkozik illetve, hogy a kitöltő
csak olyan postai ajánlatokat kapjon, melyeket szívesen elolvas. Emellett
a válaszadók nyereménysorsoláson vesznek részt. A kérdőív külseje szintén
a lengyelországi tapasztalatok alapján lett megtervezve, az ottani kutatás
eredménye segített az elkészítésben.
A cég reményei szerint az adatbázis október végére éri el a megfelelő
méretet Magyarországon, így a karácsonyi kampányokban már komoly segítséget
jelenthet. Az adatok gyűjtésével párhuzamosan megkezdték a kapcsolat felvételt
a potenciális felhasználókkal is. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják,
hogy jól körülhatárolható azoknak az iparágaknak a köre, amelyek fogékonyak
erre a lehetőségre és széles körben használják az életstílus adatbázist.
Ezek közül a legfontosabbak a fogyasztási cikkek forgalmazói, a dohány,
az alkohol, az autóipar, a pénzügyi szektor, a kiadók (előfizetői ajánlat),
valamint a csomagküldő szolgálatok. Kocsis Attila elmondta: "Ezeknek
az iparágaknak a főszereplői ismertek, vagy megismerhetőek, így lehetővé
válik, hogy a Consumer Data ajánlatát egy személyes bemutatkozás keretében
hallgathassák meg. Az első tapasztalatok azt mutatják, hogy azok a cégek
ismerik fel inkább az adatbázisban rejlő lehetőségeket, ahol a marketingcsapatban
vannak külföldi szakemberek is, akik már hallottak erről a lehetőségről,
illetve fogékonyabbak a BTL-cégek is. A felhasználó számára komoly előnyöket
rejt az életstílus adatbázis a szokványos adatbázisokkal szemben. A megrendelő
nagyon pontosan célzott üzenet tud eljuttatni a kiválasztott fogyasztóhoz,
így megszűnik a holt szórás, és az eddigieknél költséghatékonyabb kommunikációt
tudnak folytatni" Ezt a szakember úgy fogalmazta meg hogy, a klasszikus
reklámozás leginkább a szőnyegbombázáshoz hasonlít, vagyis hiába szeretnénk
csak a célcsoportunkkal kommunikálni, velük egy időben kénytelenek vagyunk
másokhoz is szólni, ez analógiát mutat az említett hadászati stratégiával,
ahol a katonák kiiktatása ürügyén, minden élőlényt elpusztítanak. Ennek
ellentéte a "Mesterlövész-marketing", melynél a gondosan kiválasztott
célpontot nagy pontossággal lehet eltalálni.
A másik nagy előnye az adatbázisnak a nagy fokú rugalmasságában rejlik,
mert a megrendelő teljesen testreszabott adatokhoz jut, például információt
kaphat a fogyasztó márkahűségével kapcsolatban, ami alapját képezheti
egy lojalitás-kampánynak, illetve prémium minőségű árucikket ajánlhatnak
olyan személyek részére, akik a brand középszintű termékeit használják.
Az adatokból az is kiderülhet, hogy a vetélytárs márkáját használók közül
ki az aki a közeljövőben váltani kíván. Mindazonáltal az életstílus adatbázis
talán legnagyobb értékét az adja, hogy bármely hirdető konkrét ismeretekkel
rendelkezhet a versenytárs márkát használó fogyasztók tulajdonságairól,
szokásairól és hollétéről.
Glázer Tamás
|